Most, hogy beköszöntött az ősz, egyre több csapadékkal, faggyal lehet számolni. Mindezek felelősek a síkos, balesetveszélyes utak kialakulásáért, amik ebben az időszakban a legnagyobb kockázati tényezőnek számítanak. Ezekben a hónapokban gyakran lehet hallani elcsúszásból fakadó kisebb, nagyobb balesetekről. Vannak szerencsések, akik kisebb sérülésekkel megússzák az esetet, azonban vannak kimagaslóan súlyos szituációk, amik meglehetősen nagy kellemetlenséget okoznak az érintetteknek.
Az odafigyelésre és természetesen a síkosságmentesítésre óriási szükség van ahhoz, hogy javítani lehessen a körülményeken.
A síkosságmentesítés mindannyiunk érdeke
Az emberek közül egyesek hajlamosak a síkosságmentesítés feladatát áthárítani a fenntartókra, önkormányzatokra. Tény, hogy ebben nekik is kulcsfontosságú szerepük van, azonban az igazság az, hogy ez mindannyiunk érdeke, így a lakosságnak is ki kell vennie a szerepét ebből.
A katasztrófavédelem meghatározása szerint a járda letisztításáról az adott ingatlan használójának, tulajdonosának kell gondoskodnia. Nem célszerű másképp cselekedni, hiszen, ha elmarad a járda síkosságmentesítése, akár az érintett kezelőt felelősségre is vonhatják az ügyben.
Útszóró só, a síkosságmentesítés kulcsfontosságú eszköze
Az útszóró só nélkülözhetetlen kelléke az őszi és téli időszaknak. Alkalmazásával sokat lehet tenni a biztonságos körülmények kialakításához, csökkenthetők a balesetek kockázata.
Az anyag a járdákra és az utakra egyaránt kikerül, így megelőzve a bajt. Napjainkban már a környezetvédelem is előtérbe került az útszóró sónál, így olyan termékek kaphatók már, amelyek nem okoznak károkat a természet számára.
A többség azt gondolná az útszóró só használatáról, hogy bonyolult dolgokra nincs szükség ehhez. Tény, hogy nem összetett feladatról van szó, azonban nem árt bizonyos dolgokra odafigyelni az alkalmazás során. Többek között azt sem lehet a véletlenre bízni, hogy éppen milyen hőmérséklet van. A hasznos információk birtokában az emberek ezután úgy használhatják a terméket, hogy az valóban hatékonnyá váljon.
Hogyan szórja az útszóró sót?
A sóval akkor tud igazán látványos eredményeket elérni, amennyiben a hőmérséklet 0 °C körül van vagy az alatt. Még a havazás és a fagy előtt javasolt szórni, azért, hogy így meg lehessen gátolni a jégképződést.
A lehullott csapadék után jobb megismételni a folyamatot, mert a víz lemoshatja a sót a járdáról, útról.
Ahol nagy a forgalom, ott mindenképp gyakrabban kell alkalmazni útszóró sót.
Mire érdemes figyelni a sózás közben?
Törekedni kell arra, hogy az útszóró só egyenletesen kerüljön ki az érintett felületre, így az mindenhol hatékony tud lenni. Csak szükséges mennyiség kerüljön felhasználásra, mert a túl sok só károsítja a környezetet, és így ráadásul nem is tud eredményeket elérni.
Lejtős részeken, gyalogátkelőkön különösen szükség van az útszóró só alkalmazására. Úgy történjen meg a felhasználás, hogy az anyag ne kerüljön bele közvetlenül vízfolyásba vagy csatornába.
Milyen felhasználási tippek léteznek még az útszóró sónál?
Sokan nem tudják azt, hogy a só hatékonyságát tovább lehet növelni akár homokkal összekeverve is. Ezzel egyúttal lehet némiképp spórolni is az anyaggal, így az sokáig kitart.
Nagyobb területeknél már előnyösebb gépeket használni a munkához, ugyanis nélkülük nem lehet eredményes munkát végezni ez esetben. Csak kis területeknél tanácsos kézzel szórni az anyagot.
A sózás fő célja, hogy télen is lehetőség legyen a zavartalan közlekedésre, illetve, hogy a balesetek nagy része megakadályozható legyen.
Tegyen Ön is a megfelelő körülmények megteremtéséért, mert ez mindannyiunk érdekeit szolgálja! A kínálatunkban folyamatosan elérhető az útszóró só, amellyel jó munkát végezhet a téli hónapokban.
Ne feledje, Önnek is jelentős szerepe van abban, hogy a balesetek ne következhessenek be! Honlapunkon minden lényeges információt megtalálhat a termékről, amelyekhez korrekt áron juthatnak hozzá a vásárlók.
Ha szeretne kérdezni, forduljon hozzánk bizalommal a feltüntetett elérhetőségeinken, munkatársaink készséggel válaszolnak minden érdeklődőnek.